525.tér - A Körönd
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kövess!

 
Linkek
 
525 CUP 2020

 

 

 

 

2020. Augusztus 30-án (vasárnap) került megrendezésre a tizenharmadik köröndi streetball fesztivál. Idén rendkívül népszerű volt a rendezvény, több csapatnak is várólistára kellett kerülnie, mivel pár nap alatt meglett a 12 csapat, így maximális létszámmal nyomtuk le ezt a napot. A két 6 csapatos csoporton belül körbejátszás volt és a két-két legjobb jutott tovább. Ezek után az A csoport első helyezettje játszott a B csoport másodikával és fordítva, majd pedig az első helyért játszhatott a két győztes csapat és a harmadik helyért a két vesztes. Az alapszakasz meccseken és a döntőkön is egyaránt 3-3 elleni félpályás játék volt.

 

Idén ezek a csapatok vettek részt: Fakezűek, New Hill Park, Goldboys, Swish, Ginger and The Crew, MWP, Pafc, Ballerific, SPSK, A Következő, Lesz ami lesz, BBC.

 

Az időjárással idén is hatalmas szerencsénk volt, gyönyörű napsütéses 30-35 fokos hőség volt.

 

Egész nap szólt a Hip-Hop, RnB és Trap, emellett pedig délben egy freestyle show műsort láthattunk a FaceTeam akrobatikus kosárlabda csapat kapitányától Takács Árontól.

 

Mivel ez a torna a megemlékezésről szólt, a megnyitón bejelentettük, hogy az idei évtől a streetball és a mellette lévő főzőversenyt együttesen Riz Levente emléknapnak fogjuk titulálni. Emellett Kobe Bryantről legendás életéről is megemlékeztünk olyan formában, hogy a déli pihenő alatt meghallgattuk az Oscar díjas Dear Basketball című művét.

 

Az egész rendezvény idén is teljesen ingyenes volt, számos újságíró és a helyi TV csatorna is kilátogatott. Fél 5-kor véget értek a meccsek és utána kezdődtek a dobóversenyek. A rendezvény fél 7 magasságában ért véget a díjkiosztással.

 

 

Eredmények:

 

A Carter League Streetball Verseny Győztes Csapata: Fakezűek – Jakab Arnold, Szőke Olivér, Kelemen Balázs, Varga Balázs.

 

Capland Zsákolóverseny Győztese: Samuel Volarik

 

Footshop 3Pontos Dobóveseny Győztese: Arató Balázs 

 

BP Shop Büntető Párbaj Győztese: Arató Balázs

 

Bázis Király Kiesős Dobóverseny Győztese: Arató Balázs

 

  

Gratulálunk Mindenkinek és szeretném megköszönni M. Tóth Katalin - helyi Képviselő Asszony nevében is, hogy eljöttetek, segítettetek és jól éreztétek magatokat! Ha bármilyen ötletetek van, vagy hozzászólásotok az idei fesztiválról, írjátok meg a Vendégkönyvbe és jövőre megpróbálunk még színvonalasabb versenyt létrehozni!

 

 

Külön köszönet

Dr Füzesi Péter Alporgármesternek a megnyitó beszédet,

Szabó Gézának a hivatalos logoért és oklevelekért, 

Kiss Tibornak a hangosításért,

Berta Daninak a bútorokért,

A Hófehérke Óvoda dolgozóinak a segítségért,

Zsuzsinak, Piroskának, Ádámnak, Tominak és Attinak a felvételekért,

Rákosmente TV-nek a riportokért és felvételekért,

Rákosmenti Pirítósnak a drón felvételekért,

Illetve nem utolsó sorban M. Tóth Katalin Akadémia Képviselő Asszonyának a mérhetetlen sok szervezését és támogatását, Nélküle nem valósulhatna meg a rendezvény!

 

 

Írta: Tóth Ádám - Főszervező

 

 

 

 

 

 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön