525.tér - A Körönd
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kövess!

 
Linkek
 
525 CUP 2009

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

Összefoglalók: Tizenhetedik.hu, Rákosmente.hu, BBALL.hu, Hírhozó

2009 Augusztus 15-én (szombaton) került megrendezésre a második köröndi streetball fesztivál. Mivel több csapat jelzett reggel a helyszínen, hogy mindenképp szeretnének játszani, a csapatok létszáma tízre ugrott, így két csoportra osztottuk a csapatokat és így a lebonyolítás is megváltozott. A két csoporton belül körbejátszás volt és a két-két legjobb jutott tovább. Ezek után az A csoport első helyezettje játszott a B csoport másodikjával és fordítva, majd pedig az első helyért játszhatott a két győztes csapat és a harmadik helyért a két vesztes.

Idén ezek a csapatok vettek részt:

Különjárat, RIP Sealy, Coach Berta és a Nebulók, Bivalyok, BKS, Meteor, Fütyülős Málnák, Nutella, Másnaposok, Skorpiók

Az időjárással idén is szerencsénk volt, gyönyörű napsütés mellett párszor felhős is volt az ég, néhol éreztünk egy kis kellemes légjárást. 25-30 fok között volt a hőmérséklet és egy csepp eső nem esett. Ebben az évben is kinn volt számos szülő, akik szurkoltak és a környékről is jöttek, akik figyelték az eseményeket.

Eredmények:

A Streetball Verseny Győztes Csapata: Másnaposok - Puskás Róbert, Molnár András, Boros Viktor, Nun Levente, File Lajos

Büntető Dobóverseny Győztese: Berta Dániel - 9/10

3Pontos Dobóverseny Győztese: Böszörményi Bálint - 18/30

"Király" Kiesős Dobóverseny Győztese: Tóth Ádám

Zsákolóverseny Közönség Győztese: Marton Bálint

 

Gratulálunk Mindenkinek és szeretném megköszönni Koszorúsné Tóth Katalin - helyi képviselő asszony - nevében is, hogy eljöttetek, segítettetek és jól érezteték magatokat! Ha bármilyen ötletetek van, vagy hozzászólásotok az idei fesztiválról, írjátok meg a Vendégkönyvbe és jövőre megpróbálunk még szinvonalasabb versenyt létrehozni!

Külön köszönet Szabó Gézának az idei hivatalos logoért és különböző támogatóinknak, hogy segítettek: Rauch, Onlinepolo, Lidimama Konyhája.

 

Remélem Mindenki jól érezte magát, gyertek jövőre is!!!

 

 

Tóth Ádám - Főszervező         

 

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.